1. fejezet

Hazaérkezésemkor nem mehetek fel a szobámba, mert sir Benjamin közli – édesanyám elment Londonba és majd csak miután minden apró-cseprõ problémájával végzett, akkor jön haza - az az jó néhány napig szabadon garázdálkodhatnék, noha kivételesen, még csak kedvem sincs az erdő közelébe menni. Unottan, kicsit talán melankolikusan ülök le a vacsora asztalhoz koszosan és fáradtan.

-Holnap vendégünk jön – jelenti be vidáman Loveday, nagybátyám felesége. – Szeretném Rabiranna, ha holnap te is meg jelennél a teán.

Felkapom a fejem, én megjelenni egy teán? Eddig nem sokszor kellet jelen lennem vendégek érkezésekor.

-Természetesen – biccentem.

Ezzel Loveday megkezdi az ömlengést, hogy mennyire boldog, hogy jön végre a rokona. Nos ezt sir Benjamin nem igazán élvezi, mert ugyan szereti feleségét, de a hozzátartozó családért már annyira nincs oda.

Nem bírom tovább.

-Elnézést, de nagyon fáradt vagyok, majd holnap találkozunk – azzal felállok az asztaltól, és rohanok szobám rejtekébe.

Várom az álmot, de csak nem akar jönni. Még kakas szó előtt kiugrom az ágyból, kölcsön kapott ruhámba belebújva rohanok a réten keresztül a fákhoz. Alig érek a lombok közé, elém toppan Moha.

- Nicsak, nem a kis tündérke tért vissza tékozló barátai közé? – kérdi csúfondárosan.

- Kérem, hagyjon nekem békét – mordulok rá. – Semmi közöm önhöz – azzal faképnél hagyom az elképedt tündért. A következő nagyobb bokor mögül Harmat ugrik elő és meg húzza hajam. – Tűnj az erdőből te fattyú – azzal meg is rúg. Ellököm magamtól és szaladok még beljebb a fenyvesek felé, ahova még a tündérek se teszik be a lábukat.

Kellő távolságba érek mindentől és mindenkitől, zokogva guggolok le, térdeimet magamhoz ölelve itatom az erdei rágcsálókat. Hirtelen zajra leszek figyelmes, valaki jár itt rajtam kívül.

- Hé kölyök – lép ki egy morcos alak a fák takarásából, csak nézem, ahogy közelebb jön. – Mit keresel itt? – Cseppet sem barátságos a hangja, mégsem tudok félni tőle. Arcát eltakarja egy kendő, fekete bőrkabátját több toll is díszíti. Kalapjára is jutott a vállán lévő tollakból. Mégsem komikus, ahogy hatnia kéne, fekete tekintete mégis félelmetes.

- Kinevettek – felelem halkan és szipogok is.

- Ki nevetett ki?

- Nem fog hinni nekem – fordulok el tőle, a felnőttek ezt sose érthetik meg, édesanyám is csak azért hisz nekem, mert még ő is majdnem gyerek volt, mikor én születtem.

- Miért ne tenném?

- Túl felnőtt hozzá. – Olyan kézenfekvő szinte evidens, mégse érti. – A felnőttek elfelejtik, amint láttak, de Pitypang kinevetett. – Megint elerednek a könnyeim. – Kinevettek és csúfoltok, mert az anyám egy… egy cseléd – suttogom a végét.

- És mi baj van vele?

- Anya valaha egy lord felesége volt. – Felnézek a férfira. – Ezt nem szabadott volna elmondanom... – Kétségbe esetten szám elé kapom kezem. – Kérem, felejtse el! – azzal felpattanok, és rohanvást indulok Holdszállásra, de megragadja a kezem.

- Hogy hívják az édesanyád? – kérdi metsző hangon, halálra vált arccal nézek rá, de nem ereszt. Kicsit meg is rángat, feljajdulok. – Mond már!

- Nem – nyögöm ki ijedten. Megdöbbentem támadom és kicsusszanok a kezei közül, szaladva szelem végig az erdőt, a tündérek megdobálnak makkal, meg dióval, meg amit épp találnak termést a fán. Lélekszakadva futok a kastély védelmét nyújtó kapu felé. Átszökkenek a kőfalon, tovább a konyhakertbe végül be a konyhába. A szakács meghökkenten áll meg egy pillanatra.

- Kisasszony – szól kicsit megrovóan.

- Kérem, hallgasson – pisszegem le. – Követett? – kukucskálok az ablak pereme fölött. De meglepetésemre a feldúlt férfi - ugyan követett -, mégis fent akadt Loveday karjain.

- Örülök kedves öcsém, hogy idedugtad végre a képed. – Sose hallottam még így beszélni a nagynéném.

- Jöttem, mert iderángattál.

- És mi ez a lóhalála, ló nélkül.

- Egy kisvadat üldöztem. – A férfi éles, fekete szeme vészesen a konyha felé villan. Lebukok az ablak mögé. Tuti, hogy meg látott. Azt nem engedhetem meg. Muszáj lesz valamit kitalálnom. Vajon, mennyi mindent árul el az idegennek nagynéném?

- Kisasszony – guggol le mellém a szakács. – Ajánlom, osonjon fel a szobájába és maradjon ott, amíg a lédi nem szól önnek.

- Köszönöm Marmalode – mosolygok rá és sietek fel a titkos lépcsőkhöz. Alig lépek be a szobámba és dobálom le a ruháimat - rejtem el őket ládába -, nyílik is az ajtó.

- Még mindig a piperézkedéssel vagy elfoglalva? – kérdi Loveday.

- Nem árulta el milyen vendég érkezik, így nem tudom, mit vehetnék fel – érvelek.

- Jaj, te gyerek – nevet fel. Odalép a ládámhoz, kivesz belőle egy szép, sötétebb kék ruhát, és a kezembe adja. – Ezt ajánlom. – Sejtelmes mosolyát nem értem, de kérdezni nincs értelme, már itt is hagyott.

Gyors öltözés, egy pillantás, a tükörbe némi víz a szemem karikái és a sírás nyomok eltüntetése érdekében, meg egy-két húzás a hajkefével vörös üstökömön, szerencsétlenségemre pont most olyan, hogy nem lehet kezelni. Göndör és néha egyenes szálú, de sose olyan amilyennek kéne lennie.

A szalonban ott üldögél a feketeruhás alak, vele szemben sir Benjamin, teljes ellenségességét egy álca mosoly mögé rejtve. Loveday pedig épp a süteményeket porciózza tányérra, hogy mindenki egyen mindenből, még ha nem is tetszik neki a dolog.

- Oh, megérkezett az eltévelyedett bárányka – szól zengő hangon nagybátyám.

- Elnézést a késedelemért – hajtom meg kicsit a fejem, és leülök az egyik szék szélére.

- Robin de Noir, bemutatom drága kis unokahúgom, Rabiranna Marryweather – int felém sir Benjamin.

- Örvendek uram – állok fel, és egy kis meghajlás és szoknyaemeléssel elintézem a dolgokat. Robin de Noir csak biccent és fekete szeme áthatóan vizslat.

A társalgásból kimaradok, bár, mikor anyára terelődik a szó, felfigyelek. Megtudom például, hogy ismerik egymást és mióta anya haza költözött, Robin de Noir nem igazán jár ide. Hogy miért, azt meg nem köti a jelenlévők orrára.

- Rabiranna – szólít meg Loveday. – Leveled jött nem rég Londonból. – Átnyújt egy levelet, csodálkozva veszem át.

- Anya írt – virulok fel, és gyorsan bontogatni kezdem a levelet. Olvasás közben csak elszomorodom.

- Mi baj Rabina? – érdeklődik Loveday.

- Andrew édesanyja teljesen kizárta anyát az örökségéből, bár nem tudom minek, hisz csak eljegyzésig jutottak. Az sem anya ötlete volt. – Elhúzom a szám.

- Nem meséltetek a Londonban töltött éveitekről – fordul felém sir Benjamin. – Ha már itt vagy, és épp nem ragadsz a kosztól, regélhetnél, mi hír Londonban?

- Sajnos nem tudok oly érdekes híreket mondani, mint amikre kíváncsi kedves Sir Benjamin – rá mosolygok, ekkor a szemem sarkából látom, hogy egy fekete paca meg mozdul – Esetleg önt nem untatná pár gyermeteg emlék Londonból? – kérdezem Robin de Noir felé fordulva. Csak legyint. Muszáj lesz valamit mesélnem, pedig nem sokra emlékszem a városból.

- A parkok csodálatosak. – Élvezettel gondolok vissza azokra a sétákra édesanyámmal. – Anya mindig kivitt, ha volt rám ideje. Nem sok barátom volt, de ott mindig akadt valaki, akivel labdázni vagy fogócskázni lehetett.

- Hol laktatok? – faggat Loveday.

- Andrew-nál, egy kedves fiatalembernél, ha jól tudom bírósegéd volt, mikor anya megérkezett a városba, aztán mikor már én is ott voltam, bíró lett. Kedves ember volt. – Kicsit elszomorodom. – Sajnálom, hogy meghalt, de nem bírta a tüdeje – elmorzsolok egy könnycseppet.

- Hogy éltetek? – Ez a kérdés Sir Benjamintól érkezik.

- Mint minden rendes ember – pislogtam. – Anya takarított, meg engem tanított írni, olvasni, számolni. Közben főzött Andrew-nek.

- Cseléd volt? – dörmögi Robin.

- Így is lehet mondani. – Vállat vonok. – De házvezetőnek, vagy feleségnek, hisz ez a dolga egy asszonynak, nem? – pislogtam körbe.

Választ nem kaptam a kérdésemre, de Loveday elterelte a szót, ami annyit jelent: valami rosszat mondtam. Inkább a süteményem fogyasztásával foglalatoskodva figyeltem a hangokat.

Szünet közeledj!

Megkaptam az első fejezet javítását... csakhogy nekem jelenleg halni nincs időm.. nem hogy átnézni amit nekem kijavítottak... szóval legyen vége a hétnek! (ugyan vasárnap van de a jövőhétnek legyen vége!!!!)
aztán induljon a banzáj frísselek orrba szájba (na meg írok is rendesen... van egy kis elmaradásom ^_^)

Icipici probléma

Sajnos megint kicsit le áll a dolog.... bétát kerestem, mert nagyon nem akaródzott helyesírási hibákkal teletűzdelve fel rakni. Nos a bétám megint szabadságolta magát, jelenleg rengeteg dolga akadt szóval kicsit lassú a javítása (nekem mondjuk így is rengeteget segít hogy át nézi az írásom).
Szóval nemsokára lesz csak kicsit kell várni de akkor két fejezeteztet is hozok :)

Bevezető

Ímhol új történettel kezdem a sort (^_^)
Remélem elnyeri a tetszéseteket, ez még csak a bevezető de majd csak lesz valahogy, fejem tele lett gondolatokkal. Előre figyelmeztettek mindenkit nincsen helyesírásilag ellenőrizve! Tele lehet hibával!
Lássuk a történet elejét:

Viharos éjszaka jött a hír, nevelőapám meg halt. London felett fenyegető villámok cikáztak át. Maria Marryweather az édesanyám, emelt fővel csomagolta össze minden holminkat két utazótáskába és hívott egy lovas kocsit, amit még ki tudott fizetni. Oh az én nevem Rabina, az az Rabiranna, Rabiranna Marryweather, de mindenki csak Rabinának szólított, legalábbis itt Londonban. Életem nyolc évével segítettem mindenben őt, de csak annyit sikerült meg tudnom, hogy vissza kell mennünk Holdföldére, nem értettem miért, nem értettem mi a baj vele, és édesanyám miért hullajtja könnyeit mikor már London határain kívül értünk.

Végül itt Holdszálláson rájöttem, miattam van az egész. Sir Benjamin édesanyám nagybátya befogadott minket. Alig töltöttem ott két napot, de az erdő azonnal vonzott, nagybátyám nem rótta fel nekem a kihágást, hogy elkéstem a vacsoráról és még zilált is voltam a futástól. Ezek után a kezembe nyomott másnap egy nagyon régi fiú ruhát, mellékelten közölte, hogy inkább ebben bóklásszak, ne tegyem tönkre azt a kevés ruhámat, ami megmaradt.

Édesanyám csak azt kötötte ki, hogy minden étkezésen jelenjek meg, de nincs kötve az időm; tanulok, mikor tanulni támad kedvem, erdőt járok, mikor úgy tartja kedvem.

Holdszálláson meg tanultam varrni, hímezni, horgolni, valamint fára mászni, lovagolni, vadászcsapdát ártalmatlanítani, gombászni, és még sok egyebet.

Itt Holdföldén csodálatos minden, a nyarak édes virágillatúak, a telek finom fenyőillatúak.

Az erdőt járva megismerkedtem pár tündérrel, mikor egyszer véletlenül meg említettem őket anyának, mosolyogva megsimogatta a fejem, és csak óva intett, hogy vigyázzak velük. Maguk a tündérek teljes titoktartást követelnek, senkinek nem is mesélhettem róluk, ezt egészen tegnapig be is tartottam. Akkor ugyanis kinevettek.

Kis változások

Sajnos az előző két fejezettet nem tudom folytatni, viszont ne aggódjatok :) A történet alapja meg marad a karakterek és néhány momentum vissza köszön az újra dolgozott változatban.
Mivel ilyen formátumban nem tudok sokat kezdeni a történettel így muszáj voltam át dolgozni....
Remélem tetszik majd a következő próbálkozásom :)

Szurkoljatok!

Szereplők:

Maria Marryweather (később: Madame Marie de Noir)
Robin de Noir
Rabiranna Marryweather

Sir Benjamin Marryweather
Loveday de Noir (később: Mrs. Loveday Merryweather)
Coeur de Noir
Miss Heliotrope - Jane Heliotrope
Marmalode Jamben - Sir Benjamin szakácsa


Na meg még egy két karakter akiket most helyből nem tudok fel sorolni :)
Ha figyelemmel kíséritek a történetet úgy is kiderül mit felejtettem el... Most neki esek begépelni az elejét.

Köszönet Callie-nek hogy újra értelmet adott a történetnek, neki köszönhetően vágtam bele újra!

Nyári rém

Sajnálatos módon most egy szomorú közleményt adok tudtára az ide tévedőknek. Jelenleg mindenhez több ötletem van mint a saját írásaimhoz. Semmivel nem haladok. Igy sajnos itt is közölnöm kell hogy nem fogom tudni folytatni a közel jövőben a történetet. Néhány előre nem  látható ok miatt... bocsánat... Ígérem igyekszem de az írás olyan dolog amit nem lehet erőltetni. Ha megnyugtat valakit (engem ugyan nem) semmilyen írással nem haladok.
Szóval bocsánat de egy ideig pihizik a történet. ha a tündérekkel kapcsolatban lesz valami információm akkor fel rakom de még rendesen szörfölni sincs időm. keresni meg még inkább nincs...

Itt a nyár

mivel itt a nyár, végre van időm aludni és van időm dolgozni a ficin is, szóval előre láthatólag nemsokára folytatás :)

2. fejezet

A könyv egy érdekes legendát rejt magába. Bevezetésnek elbeszéli, hogy miként hullottak a földre a csillagok, hogy megismerjék az embereket, kiket oly magasból figyeltek.

Allenie a gyönyörű csillag leány is a földre hull, hogy körbe nézzen, mint pár kiválasztott társa. Hold földén és annak is a sötét erdő peremére. Ahol akkor még Fekete kakas de Noire volt az úr és Wolf Marryweather nem volt még sehol.

Fekete kakas befogadta és először, mint szolgálólányt alkalmazta. De hamar kiderült nincs szebb nő a vidéken. Sibilla a boszorkány furmányos tervet kovácsolt, hogy megszerezze a nagyúr kegyeit. Megátkozta Alleniet, hogy szerelme sose teljesüljön be. Csak ahhoz először is a csillag leánynak meg kell ismernie a szerelmet.

A híres vándor Zellion épp Ezüstharmat falújában ütötte fel a tanyáját. Mindenki hozzá járt tanácsokért, mert jártasd volt a világ összes földjén. Hatalmas tengereket is átszelt. Azt senki nem tudja hogyan.

Zellion volt Sibilla célpontja, és a főzetet Allenienek kellet meg innia. Utóbbi nem volt nehéz csak egy rontás és Fekete kakas de Noire máris a javas asszonyért küldetett az az ő érte Sibilláért.

Allenie jóhiszeműen megitta az italt. A várt hatás elmaradt, ahogy ránézett Fekete kakas de Noirera, nem látott mást csak egy férfit, aki nagy föld és hajó flotta tulajdonosa, de semmi egyebet. Nem látott szív szerelmet és nem teljesülhetett be így Sibilla átka sem.

Csillag leány elment Ezüst harmat faluba és ott érte el a vég. Találkozott a fess Zellionnal. Jég szíve nagyot dobbant. Megbabonázva figyelte a vándort, aki könyvek lapjait töltötte meg történeteivel, és elbeszélte minden kalandját este a tűz mellet. Majdnem két hétig figyelte a férfit és vendégeskedett nála. Szerelmük majdnem beteljesülni látszott, mikor megjelent Fekete kakas de Noire, hogy hazavigye jövendőbeli menyasszonyának választott.

A vándor szívét hiába ejtette rabul a csillag leánya, ha Fekete kakas de Noire akar valamit, akkor azt meg szerzi. Allenia nem tehetett semmit, a földes úr katonákkal vitte magával várába, ahonnét nem láthatta Zelliont. Zellion kétségek közt őrlődve tovább indult, hogy újra útra kéljen, hisz fájó szívét csak a vándorok rendíthetetlen szabálya melyszerit hiába hagyod ott szíved egy darabját egy számodra kedves hölgynél, tovább kell, menned, hogy megismerd a végtelent. És Zellion ment. Tovább állt.

Allenia szíve a várban darabokra tört.

Fekete kakas de Noire hiába halmozta el mindenféle kinccsel hiába adott asztalára íncsiklandó ételt. Hiába tett meg bármit, amiről azt hitte feleségének kedvére van, nem járt sikerrel. Allenie szépsége ugyan tündökölt, de a bezártság miatt egyre jobban fakult, és gyöngült.

Fekete kakas de Noire egyre kétségbe esettebben próbálta életben tartani kis feleségét. Még Sibillát is újra a kastélyába hívatta. A boszorka nem volt rest és ármánykodásának hála a földesúr lassan a tenyeréből evett. Allenia pedig szép lassan feledésbe merült a toronyszobába. Na, nem lehetett sokáig feledni, mert állapotára hamar fény derült. Gyermeket hordott a szíve alatt. Hogy kiét? Nem tudta ö maga sem.

Gyermeke megszületése után elzározott a külvilág elöl, és csak Mariának élt, a lányának.

Sok könnyet ejtett Zellionért, a hold látva Allenia szomorúságát gyöngyökké változtatta könnyeit. De a csillag leányon ez sem segített. Bánatát nem oldhatta fel a hold gyöngyök ragyogása. Epekedése a vándorló Zelion után nem csillapodott évek múltával sem.

Mária alig érte el a tizenharmadik élet évét édesanyában szörnyű elhatározás érett meg. Visszatér társaihoz az égbe, hogy onnan figyelje tovább a történéseket a földön. Számára nincs itt maradás. Leányát szomorúan hagyja itt, de a nélkül a férfi nélkül, akit igazán szeret nincs miért tovább itt maradnia, a számára oly sivár helyen.

Leánya Maria nehezen fogadta el döntését kérlelte maradjon legalább a menyegzőjéig, míg apja férjhez nem adja.

Allenia viszont nem engedett akaratából, most nem. Még búcsúzóul oda adta neki a hold gyöngyöket hogy viselje őket büszkén majd a menyegzőjén, mert akkor biztos látni fogja onnan fentről.

Allenia nem közölte Fekete kakas de Noirral, hogy elmegy, azt se mondta meg, hogy miért. Egyszerűen eltűnt a földes úr birtokáról, pontosan úgy, ahogy érkezett.

Könnyek áztatják arcom, mikor lerakom a könyvet. Ez nem lehet kitalált történet ahhoz túlságosan szomorú. Szipogva bújok, még mélyebbre a takarom alá. Fázom, lábaim jég hidegek.

1. fejezet

A tündérek kacagnak.

Az ablak előtti árnyak játszanak, és a tündérek kacagnak, rajtam kacagnak. Kinevetnek, mert az vagyok aki, vagy éppen azért, mert nem az vagyok, akinek hisznek. Felnézek a csillagokkal díszített mennyezetre. Vöröses-barna hajam hol csigába kunkorodik hol teljesen egyenes, kezelhetetlenségével elbájol mindenkit, aki meg érinti. Keskeny arcom lehetetlenül sok szeplőmet édesanyámtól örököltem. Vékony vagyok, ami néha praktikus tud lenni. Mindenem kicsi, hiába vagyok már tizennégy éves, még mindig nagyon fiatalnak néznek. Egyetlen dolog, amit magamon szeretek az az enyhén manószerű hegyes fülem. Ezért is mertem barátkozni a tündérekkel, de mikor meg mondtam, hogy hívnak, hasukat fogták a nevetéstől, még most is visszhangzik a fülemben.

Nem tudok aludni, ugyan nincs még itt az éjszaka, de fáradságra hivatkozva el menekültem a vacsora asztaltól.

Édesanyám Maria Marryweathe épp Londonban van, hogy elintézzen pár dolgot. Nagybátyával és annak feleségével itt maradunk Holdszálláson. Mégis legnagyobb sajnálatomra ők nem értik meg a problémám.

Leosonok a nagy kandallóhoz. Sir Benjamin ott üldögél kopott karfás foteljében.

-Mi bánt kicsi Robina? – kérdi mosolyogva.

-Jó estét – köszönök illedelmesen – Aggódom – motyogom.

-Mi iránt aggodalmaskodsz?

-A hold és a csillagok… - szavamba vágva fel kacag.

-Ugyan kicsi Robina! Te a béke korába születtél, a békétlenségnek már tizenöt éve vége.

Csak bólintani tudok. Engem nem a viszály és nem is a béke érdekel. Belebámulok a tűzbe, miközben helyet foglalok a kandalló előtti hatalmas szőnyegen. Nézem a lángokat és nem tudom eldönteni mi aggaszt jobban a tegnapi rém álmom vagy, hogy ma kikacagtak esetleg az alvásra való képtelenségem.

-Nem ez bánt igaz? – kérdi óvatosan előre hajolva.

Megkockáztatok egy kérdés-kijelentést.

-Igaz, hogy az apám nem is tudja hogy élek? – fordulok felé.

-Tudja, hogy élsz – komor arccal hátra dől.

-Sir Benjamin – szólítom meg szelíden, meg várom míg figyelmét rám szegezi – Szabad kérdeznem?

-Attól függ miről – csalafintán elmosolyodik de a szeme komor marad.

-Nem a legendáról – rázom a fejem mosolyogva.

-Akkor miről?

-Apa haramia volt mikor anya ide jött a nagyapa halála után – kijelentésem bólintással nyugtázza – Egymásba szerettek, talán és itt vagyok én, mégse ismerem. Eddig nem is láttam közelről – felnézek a plafonra – A tündérek kinevettek és még a hold is néma maradt, nem adott tanácsot.

-Tanácsot?

-Igen tanácsot – sóhajtok . Erdei sétáimon megsúgja merre menjek. Mindig segít de most nem.

-Mire akarsz kilyukadni Robina? – emeli fel kicsit a hangját jelezvén kezd olyan irányt venni a beszélgetés ami nincs ínyére.

-Ne haragudjon – dőlök hanyatt a szőnyegen – Csak szerettem volna megismerni az apám. Tudom, nincs jó véleménnyel az egész de Noire klánról – felé fordítom a fejem – És én ide tartozom csak… - elcsöndesedem. Vajon ki merjem mondani? Elmondhatom mi nyomja igazán a lelkemet?

-Csak mi? – előre hajol ismét és fürkészően figyel.

-Olyan érzésem van mintha hiányozna belőlem valami…

-Hiányzik az apád? – mosolyogva figyeli, ahogy átgördülök a hasamra és alkaromon támaszkodva felnézek rá. Elhelyezkedik a fotelba, mint mikor mesélni készül. Nagyot sóhajt és végre meg szólal – Tud rólad – izgalmamban rágcsálni kezdem a számat. – Tudja, hogy meg születtél és azt is tudja, hogy itt vagy, de azt nem tudja hogy az övé is vagy. Maria nem mondta el neki. Még most sem áll szándékában elmondani neki az igazat. Fél Robin haragjától. Tizennégy éve titkolja és téged, mint egy régi barátja leánya ként mutatott be nekünk, miután haza tért Londonból. Andrew Alliway – rosszallóan meg rázza a fejét – Andrew-nak egyetlen hibája volt, szerette Mairat. Nem biztos hogy emlékszel rá, bíró segéd volt mikor Maria megjelent nála szíve alatt veled. Befogadott benneteket és nevére vett volna téged is ha Maira nem ragaszkodik hozzá hogy neked a Marryweather nevet kell viselned. Egyébként lánya ként szeretett téged, és Mariát felesége ként. Pedig sose házasodtak össze. Andrew halála megrázta Mairat és visszatért ide veled.

-Akkor voltam öt éves – bólintok.

-Igen, emlékszel?

-Nem sokra csak arra hogy az úton éhes voltam és Miss Hepptan sokat morgott a hepehupák miatt.

-Kilenc éve már ennek – nagyot sóhajt – Maira azóta nagyon magába zuhant – gondolataiba és némaságba burkolódzik. Várnám a folytatást de tudom ilyenkor már nem lesz Sir Benjaminnak máson jár a feje.

-Miért is jöttél le? – szólal meg hirtelen.

-Mert nem tudtam elaludni.

-Akkor gyere álmatlanság ellen mindig jó egy kis könyv – azzal a könyvtár felé siet.
Alig érem utol már a könyvek közt keresgél. le kap egy kötetet és a kezembe nyomja.
-Ez a neked való legenda álmatlanságra nagyon jó - azzal mosolyogva ott hagy.
Döbbenten nézem a könyvet és nem értem miért.
"Tündér kacagás és a csillagok" - olvasom a kemény fakötésbe vésve. Érzem, hogy kérdéseimre sok választ meg kapok belőle, de vajon azokra is ami leginkább érdekel?

Tündérek

Ugyan most az első fejezetnek kéne jönnie de sajnos nem lettem még kész vele... és nagyon szeretnék valamit még előtte lefektetni!
Most a tündérekről írok pár szót hogy azért ne legyen félre értés :) Meg pár képet kerestem hogy legyen ötletem és azt is berakom ide! Szóval egyik kép sem az enyém mindegyiket internetről szedtem!

A mesémben a tündérek érdekesek lesznek... Mert kicsit "kobold" kicsit "elf" és kicsit tündérek lesznek.
A csillagok fényénél elhunyt idős fák lelkéből jönnek létre, de ehhez kell egy gyermek első nevetése is, először ártatlanok, gyermeki kíváncsisággal és bájjal csodálkozzak rá a világra, viszont az erdőről hatalmas tudással rendelkeznek. Legalábbis itt. Sok más Mende-monda van róluk még. Fogadja el a kedves olvasó hogy nekem ilyen hangulatom van.

Akkor még kicsit tombolok képekkel:

Fő hős nőmet valahogy így képzeltem el:
Robina Marryweather (de Noire)
(Persze kicsit kisebb helygyeseb fülekkel :))

Innentől folytatom a tombolásom :)

 

Persze a test festészetbe és a tetoválásokban is eléggé népszerű ez a motívum:

Ezek akkor is szépek hiába no a rajzok csodálatosak... aki ceruzát fog az szépet alkot!

Még egy két kép csak hogy ne legyen olyan unalmas :)

Még egyszer feltüntetem! A képek nem az enyémek! nem az én agyszüleményeim csak nagyon tetszettek ezért kerültek be ide! Mindent az interneten találtam! Nyafogások kerüljenek el!

Oh és még pár kép így a végére mert úgy bele jöttem :)

Persze le felejtettem még pár szereplőt!

A holdhercegnője filmből itt van Maria és Robin:

Oh és persze majd kiderül mi merre hány lépés :)

Tündér kacagás és csillagok

Ez a történet egy könyv és egy film alapján az én agyam szüleménye! Semmilyen módon nincs belőle anyagi hasznom, a szereplők az író és a film készítő, valamint a saját maguk tulajdonai, agyszüleményei. Én csak nem bírtam aludni egyik este és megnéztem a filmet és el olvastam a könyvet. Ez lett az eredménye.

A holdhercegnő című mű Elizabeth Goudge írása, valamint a belőle készült film Csupó Gábor alkotása.

Történet bevezetése:

Robina Marryweather zsenge tizennégy évével a Holdszálláson tölti idejét. Édesanyja Maria Marryweather Londonba utazott dolgait intézni.
A szelíd leányzó azonban mély titkot őriz finom ruhába bujtatott vadságot. Édesanyjával ellentétben szeret erdőt járni, és többször találkozik a sötét erdőben élő család egyik tagjával Robin de Noire-ral.
Vajon mi lappang a háttérben és miért vágyik kicsiny szíve megismerni a világot? Miért nevetnek rajta a tündérek ha meglátják hol göndör hol egyenes vöröses barna haját?