Rabiranna
Marryweather szemszög:
Szabadon
rohanok az erdőbe, ami most a világot jelenti nekem, ott van Pitypang és velem
nevet. És az egész csak egy rossz álomnak tűnik. Rossz álom, hogy anya sírt, és
még sir Benjamin is komoran bólogatott.
A hóesés
helyreráz, kicsit a mesés valóságban találom magam. Az erdőben a kopár fák, a
zöldellő fenyők és megannyi vadnyom között.
Robin de
Noir hoz nekem meleg ruhákat, mikor visszaadnám, közli, hogy rá nem jó hordjam
nyugodtan, amíg hideg van.
Tartok
ugyan hirtelen haragjától, mégis valahogy megnyugtat és még biztonságban is
érzem magam mellette.
Télen a
tündérek elbújnak a fák odvaiba, jól beássák magukat a föld alatti házaikba,
hogy még véletlenül se érje őket a fagy.
-Szóval
az erdő tele van tündérekkel – fejezem be a beszámolómat a nyáron történtekről
– De télen nem találni egyet se.
-Miért? –
kérdezi mellesleg Robin közben kése már a kezében, és feszülten figyel.
-Mert
megfagynak – suttogóra fogom a hangom.
-Nézd
kölyök – bök a bokrokon túlra. – Az egy kifejlet szarvas hím. – gyönyörű
állatott nézhetek meg. Az agancsai, a szőre. Csodálatos. Gondolkodás nélkül
állok fel és megyek, hogy megsimogassam.
-Rabin! –
szól utánam egy hang, de nem foglalkozok vele, számomra már csak a szarvas
létezik.
Mókás
Robinnal mászkálni, megmutatja, hogy legyünk láthatatlanok egy olyan erdőben,
ahol a hó még friss és ropogós. Nyomot olvasunk, álatokat lesünk meg. Mesél a
szüleiről, a nővéréről. Nekem is megered a nyelvem, néha.
Kiderül
hogy Loveday nem mindig volt ilyen jóban sir Benjaminnal. Mikor megérkezett ide
egy kislány, akkor volt valami galiba és végül újra összeházasodtak.
Karácsonykor,
muszáj vagyok bent maradni, hatalmas hóvihar miatt. Pedig készültem még egy kis
aprósággal Robinnak is. Ugyan nem hiszem, hogy oda tudom adni neki, de mégis
csak, a szándék a fontos.
Anyám
szomorúan simogatja a hajam.
-Sajnálom
kicsim, hogy itt kell maradnunk. – böki végül ki.
-Nem
bánom – mosolygok rá – Jó itt lenni – körbe intek – Az erdő meseszép, találtam
barátokat is, és rengeteget lehet játszani. – ezt csak azért teszem hozzám,
mert tudom, hogy mindig attól fél nem tudok eléggé gyerek lenni. Igaz hogy
társaságba szörnyen viselkedek, de azért anya mindenképpen meg akarta adni nekem
a gyerekszobát. Sikerült neki.
-Milyen
barátokra tettél szert? – kérdezi miközben elővesz egy kézimunkát.
-Ott van
Pitypang, Harmat – kicsit durcásan gondolok vissz a nyárra – De velük most nem
beszélek, mert kinevettek.
-Miért
nevettek volna ki kicsim? – pillant le rám.
-Mert… -
most elmerjem mondani? Jaj nekem, végül is anya eddig is mindent megértett –
Hát mert hegyes a fülem és azt mondták félig meddig tündér vagyok én is. Ezért
kicsúfoltak, mert nem teljes értékű vagyok, ráadásul pont az emberekkel keveredett
a vérem, lefitymáltak meg mindenféle csúnyát mondtak rám.
-Kicsim –
leteszi a kézimunkát, és magához ölel – Ne is törődj velük – legyint – Te így
is tündéri vagy – azzal mosolyogva arcon puszil.
-Akkor
lehetséges, az hogy tündér is vagyok? – kíváncsiskodom. – Apa tündér volt? –
óvatos kérdés, de a hatás nem marad el.
-Nem
kicsim – sóhajt anya megint szomorúan – Apád sose volt tündér, de még csak
tündéri sem.
Ölel és
simogatja a hajam, megint csak elszomorítottam.
Másnap
már ki mehetek a házból, ez a kedélyeken is javít, anyának nem tesz jót, ha
huzamosabb ideig bezárva lát, fogalmam sincs miért, de így érez. A kölcsön
ruhákba bújva rohanok a havas táj felé. Élvezem a hideg szele, és ahogy arcomba
csapja a fákról lesöpört hó morzsalékot.
Robin is
nemsokára megjelenik, együtt rójuk a csapásokat, tanít érdekes dolgokat, és már
egyre jobban bánok a késsel. Sajátom ugyan nincs, de az övén gyakorolhatok.
A
karácsonyi ajándékának nagyon örül, és megígéri, hogy hordani is fogja.
Észre se
veszem, eljön a tavasz.
A tavasz,
ami az újjászületés, a feléledés, az élet hónapja. A földeken is rengeteg munka
van, a falusi gyerekek így nem érnek rá velem kergetőzni. Nem bánom más dolgom
akad.
Anya a
fejébe vette, hogy segít Marmalodenak, konyhakertet készít. Sir Benjamin nem
ellenkezik. Nekem meg beleszólásom nincs. Anyának muszáj lefoglalnia valamivel
magát, télen majdnem megveszett, kész lett két garnitúra ágynemű, hímzett vagy
három terítőt és még egy új függönyt is készített a szobámba. A kispárnákról nem
is beszélve.
Mindez
csak azért mert Loveday közölte hogy nem cseléd, itt nem takaríthat. Persze ez
is csak addig marad így, amíg nem jön a nagytakarítás.
Már előre
félek mennyi munka lesz ezt a kastélyt kitakarítani. Ami nem késik az nem
múlik.
Sir Benjamin
és felesége lemennek a faluba több napra, hogy beszéljenek a földművesekkel meg
mindenki mással.
-Több
napra elmegyünk – aggodalmaskodik Loveday – Nem kell semmit tennetek, Marmalode
mindent előkészít étkezésekhez.
-Menjünk
– mordul fel nagybátyám. Végül mennek.
Becsukódik
mögöttük a kapu.
-Már alig
vártam, hogy elmenjenek – sóhajt anya.
-Miért?
-Két
napja mást se hallgatok, hogy vigyázzak magamra – fel szusszan, és végre rám
néz – Gyere – int – Ideje nagy takarítani.
Elvigyorodok,
ahogy sejtettem, ha nincsenek itthon a macskák, cincognak az egerek.
Porolunk,
kitárunk miden ablakot, kiűzzük a pókokat, még Marmalode is segít, csak a
konyhája területére ne menjünk. Már jócskán elmúlik dél, mire nagyjából kész
vagyunk a fenti szobákkal.
-Gyere
együnk valamit – rendel pihenést anyám.
-Kész az
ebéd – jelenti be a szakács mikor lent járunk a konyha ajtónál.
-Köszönjük
– mosolyog édesanyám – Ha nem bánja itt ennénk – azzal már helyet is foglal,
mellé ülök és már előttünk is a hideg gyümölcsleves.
-Ilyen
melegbe ez a jó – sóhajt anya.
-Ne
haragudjon asszonyom, hogy szóba hozom, de a nap folyamán többször is erre járt
egy kis fekete kakas.
-Amíg
csak erre, és nem itt…
-Az
ajtók, ablakok tárva nyitva – belép a konyhába Robin. – Mi történt a folyton
idegeskedő nővéremmel?
-Szép
napot önnek is de Noir, a kedves nővére épp a faluban van, férjével ügyeket
intéz – feleli anyám kimérten.
-Szép
napot – biccent Robin kimérte majd rám néz – Nem láttál véletlenül errefelé egy
ugyan ilyen vörös hajú suhancot?
Döbbenten
pislogok, tehát nem tudja, hogy én vagyok az?
-Ha látom,
szólok – nyögöm ki.
-Kösz –
azzal biccent és távozik.
Teljesen
lemerevedve ülök még a kanalam is félúton megállt.
-Mi baj
Rabin? – kérdezi anya.
-Nem
ismert fel – suttogom magam elé.
-Miért?
-Én vagyok,
akit kereset – kétségbe esetten fordulok felé – Én vagyok az a vörös hajú suhanc,
akit Robin keresett.
-Álljon
meg a menet – emeli fel a kezét – Honnan ismered? – hangja ugyan nem üvöltős
mégis összerezzenek.
-Izé…
-Ő az,
akivel még összebarátkoztál az erdőben? – kérdi lemondóan.
-Igen –
lehajtom a fejem.
-Mesélj
róla – kéri.
Meglepetten
fordulok felé.
-Nem is
vagy mérges?
-Miért
lennék?
-Mert nem
kedveled.
-Ez így
nem pontos – legyint – de inkább meséld el, hogy találkoztatok.
Hát
elmesélem, hogy Pitypang kinevetett, Harmat meg csúfolt, végül elszaladtam és
sírtam, akkor jött oda Robin először, arra már nem emlékszem tisztán miről
beszélgettünk, de futva távoztam.
Aztán itt
találkoztunk egy elég érdekes teadélutánon. Loveday nem tudni milyen indítatásból
hívta meg.
-Azért
mert nem voltam itt – szúrja közbe anya. Ezen meglepődöm, de végül is mintha
lett volna szó ilyesmiről is.
Elmesélem,
hogy kért bocsánatot Pitypang; majd, hogy vezetett félre a beteg állattal, és
estem csapdába, mert elengedtem a nyulat és akkor megjelent több fekete ruhás
férfi és beleléptem a szorító hurkos csapdába. Aztán megjelent Robin és:
-Végül
kiszabadított a csapdából, és szólt, hogy ne menjek egy ideig oda, mert
vadászat lesz. Aztán télen megint találkoztunk. – fejezem be szusszanva, iszok
a limonádémból – Azóta együtt járjuk az erdőt, mikor van ideje rám, tanított csomó
mindent, és képzeld a késével is már nagyon jól bánok. Meg is dicsért.
Anyám
hallgatja, ahogy átszellemülten mesélem milyen csomókat, kötéseket, és
kunsztokat tanultam. Jó látni, hogy mosolyog, és nevet újra.
-Szóval
egész ősszel mikor haza jöttem és morogtam, mert nem volt kész pár dolog te az
erdőben kerestél menedéket? Pontosabban Robin de Noirnál?
-Menedéket
nem, de vele voltam mikor elmentem itthonról.
-Rendben
– azzal fel áll – Gyere, hátra van még a földszint és a titkos járatokat is ki
kell takarítani, új gyertyákat elhelyezni és remélni hogy még ma ott maradnak a
faluban.
A
takarítás végére úgy elfáradok, hogy a fogadószoba kanapéján összekucorodva
alszom el.
Álmomban
anyát látom, ahogy még pakol és megtalál egy könyvet. Rejtett fiókban volt
eltemetve, egy családfa. Érdeklődve olvasgatja a megsárgult lapokat. Valami
zavar, furcsa szorító érzés kerít hatalmába.
Hirtelen
riadok fel.
-Anya –
nyögöm ki.
-Itt
vagyok – ül le mellém és átölel – Rosszat álmodtál? – kérdi, miközben ringat.
-Nem csak
furcsát – motyogom.
Nehezen
meg nyugszom.
-Anya
sose meséltél a rokonaimról – fogok bele kegyetlenül.
-Sose
érdekeltek igazán – mosolyog, de én látom, hogy inkább keserű és feszéjezett,
mint vidám és boldog.
-Van
családfánk? – kérdezem hirtelen.
-Persze
van – lepődik meg – Jó hogy szólsz, te még rajta se vagy – azzal fel áll. Oda
lép a szekrényhez, de nem a rejtett fiókból veszik ki a tekercset, hanem leemel
egy könyvet a polcról.
-Itt
vannak a Marryweatherek – adja a kezembe. Érdeklődve lapozgatom. Képek,
évszámok, de mind…
-Ez
férfiágon van vezetve – csodálkozom.
-Igen –
bólint anya – Az itteniek férfiágon vezetik a családfájukat.
-Nézd,
itt van a nagyapád és sir Benjamin – mutat egy képre. Ez már fotográfiával
készült, fiatalok és bohók.
-Ez itt a
nagymama? – kérdezem az egy kicsúszó lapra pillantva. – Annyira hasonlít.
-Sajnos
nem tudom – komorodik el. – Sose ismertem igazán az édesanyámat – lapoz az
albumban – de igazad lehet – beilleszti a képet – Innen hiányzik, itt pedig az
én édesanyám képének kéne lennie.
Nézem a képet,
és csodálkozva veszem észre több a hasonlóság, mintha csak a nővérem lenne. A
kép alatt egyetlen név szerepel.
-Maria –
suttogom.
-Ezt apa
sokszor – anyára kapom a szemem – mesélte, hogy anya után nevezett el, semmi
többet nem mondott. Aztán feleségül vett egy Londoni nőt, elköltöztünk innen,
én pedig kicsi voltam még ahhoz, hogy bármire emlékezzek az itt töltött
napokról.
-Mikor
költöztél el innen?
-Talán olyan
két éves voltam… nem emlékszem, anyám halálára se emlékszem. A nevelő anyám
kedves teremtés volt, szőke és kékszemű. Nem hasonlítottam rá, legfeljebb a
szemem. Sokáig azt hittem, hogy ö az igazi édesanyám. – Nagyot sóhajt. Végül
egyedül maradtam Miss Heliotrope-al. Apa többet nem nősült, és nem is sűrűn
volt otthon.
-Hol van
most Miss Heliotrope?
-A
faluban – elmosolyodik – Mióta haza jöttem nem is látogattam még meg – elmereng
– Majd ha hazajöttek sir Benjaminék, akkor meglátogatom – határozza el – Egyébként
a falu papjának a felesége lett – elneveti magát, biztos rendesen elképedtem.
-Ne
nevess ki – durcázom.
-Jaj
kicsim – magához ölel – de olyan aranyos voltál.
Karba
fonom a kezem, és még tettetem egy kicsit, hogy haragszom.
-Ideje
aludni térni – mosolyog rám és megpuszilja a homlokom. – Ha jól sejtem, holnap
már az erdőben talál a hajnal. – nevetve megy fürdőt készíteni, és engem ágyba
parentálni.
Ugyan nem
hajnalban, de mikor még hűvös a reggel megyek a fák közé, reménykedem benne,
hogy találkozom Robinnal. Muszáj tisztázni, hogy én vagyok én.
Sajnálatomra
nem járok sikerre, de az eső úgy elkap, hogy bőrig ázom.
Csatakosan
érkezem meg a hátsó kertbe.
-Csak
hogy visszaért kisasszony – fogad Marmalode – Az úr nem rég ért haza. Mindjárt
kész az ebéd, kérem, siessen.
Azzal
kituszkol a konyhából és mehetek a szobámba.
Alig
öltözök át, máris megjelenik Loveday.
-Gyere
már – nevet – rengeteg dolgot hoztunk – azzal már rángat maga után.
Végig
kell ülnöm egy halál unalmas beszámolót a piacok mibenlétéről, némi
problémákkal fűszerezve a földművesek közt. Aztán jön a legjobb rész – szem
forgatva tűröm, hogy mindféle csili-vili szalagokat aggassanak rám.
-Rabiranna
– anyám feddőn szól – vizes a hajad.
-Csak
elkapott hazafelé az eső – mentegetőzöm.
-Megszárítkoztál?
-Igyekeztem
– vigyorgok.
Bemutat
egy hamisíthatatlan Marie féle szemforgatást és tovább lép az ügy fölött.
Alig
várom, hogy végre lefeküdhessek, és megszabaduljak a felnőttektől.
Olyan
komolyak és olyan merev a világuk.
Reggel
kótyagosan kelek fel, de ez nem zavar meg abban, hogy ne menjek ki és ne nézzek
szét az erdőben. A tündérek most nem piszkálnak, valami csoda folytán még a
közelembe se jönnek.
Hiába
keresem Robint, nem találom, biztos dolga akadt, csüggedten térek haza a
sokadik ilyen nap után. A kerten át felnézek a tűző napra. Azt hiszem
elfejtettem kalapot fel venni.
-Rabiranna
– hallom még anya hangját de már nem látom, hogy jönne.
Meleg,
olyan meleg van. Nem bírom, valaki hűtsön le.