3. fejezet

Rabiranna Marryweather szemszög:

Szabadon rohanok az erdőbe, ami most a világot jelenti nekem, ott van Pitypang és velem nevet. És az egész csak egy rossz álomnak tűnik. Rossz álom, hogy anya sírt, és még sir Benjamin is komoran bólogatott.

A hóesés helyreráz, kicsit a mesés valóságban találom magam. Az erdőben a kopár fák, a zöldellő fenyők és megannyi vadnyom között.

Robin de Noir hoz nekem meleg ruhákat, mikor visszaadnám, közli, hogy rá nem jó hordjam nyugodtan, amíg hideg van.

Tartok ugyan hirtelen haragjától, mégis valahogy megnyugtat és még biztonságban is érzem magam mellette.

Télen a tündérek elbújnak a fák odvaiba, jól beássák magukat a föld alatti házaikba, hogy még véletlenül se érje őket a fagy.

-Szóval az erdő tele van tündérekkel – fejezem be a beszámolómat a nyáron történtekről – De télen nem találni egyet se.

-Miért? – kérdezi mellesleg Robin közben kése már a kezében, és feszülten figyel.

-Mert megfagynak – suttogóra fogom a hangom.

-Nézd kölyök – bök a bokrokon túlra. – Az egy kifejlet szarvas hím. – gyönyörű állatott nézhetek meg. Az agancsai, a szőre. Csodálatos. Gondolkodás nélkül állok fel és megyek, hogy megsimogassam.

-Rabin! – szól utánam egy hang, de nem foglalkozok vele, számomra már csak a szarvas létezik.

Mókás Robinnal mászkálni, megmutatja, hogy legyünk láthatatlanok egy olyan erdőben, ahol a hó még friss és ropogós. Nyomot olvasunk, álatokat lesünk meg. Mesél a szüleiről, a nővéréről. Nekem is megered a nyelvem, néha.

Kiderül hogy Loveday nem mindig volt ilyen jóban sir Benjaminnal. Mikor megérkezett ide egy kislány, akkor volt valami galiba és végül újra összeházasodtak.

Karácsonykor, muszáj vagyok bent maradni, hatalmas hóvihar miatt. Pedig készültem még egy kis aprósággal Robinnak is. Ugyan nem hiszem, hogy oda tudom adni neki, de mégis csak, a szándék a fontos.

Anyám szomorúan simogatja a hajam.

-Sajnálom kicsim, hogy itt kell maradnunk. – böki végül ki.

-Nem bánom – mosolygok rá – Jó itt lenni – körbe intek – Az erdő meseszép, találtam barátokat is, és rengeteget lehet játszani. – ezt csak azért teszem hozzám, mert tudom, hogy mindig attól fél nem tudok eléggé gyerek lenni. Igaz hogy társaságba szörnyen viselkedek, de azért anya mindenképpen meg akarta adni nekem a gyerekszobát. Sikerült neki.

-Milyen barátokra tettél szert? – kérdezi miközben elővesz egy kézimunkát.

-Ott van Pitypang, Harmat – kicsit durcásan gondolok vissz a nyárra – De velük most nem beszélek, mert kinevettek.

-Miért nevettek volna ki kicsim? – pillant le rám.

-Mert… - most elmerjem mondani? Jaj nekem, végül is anya eddig is mindent megértett – Hát mert hegyes a fülem és azt mondták félig meddig tündér vagyok én is. Ezért kicsúfoltak, mert nem teljes értékű vagyok, ráadásul pont az emberekkel keveredett a vérem, lefitymáltak meg mindenféle csúnyát mondtak rám.

-Kicsim – leteszi a kézimunkát, és magához ölel – Ne is törődj velük – legyint – Te így is tündéri vagy – azzal mosolyogva arcon puszil.

-Akkor lehetséges, az hogy tündér is vagyok? – kíváncsiskodom. – Apa tündér volt? – óvatos kérdés, de a hatás nem marad el.

-Nem kicsim – sóhajt anya megint szomorúan – Apád sose volt tündér, de még csak tündéri sem.

Ölel és simogatja a hajam, megint csak elszomorítottam.

Másnap már ki mehetek a házból, ez a kedélyeken is javít, anyának nem tesz jót, ha huzamosabb ideig bezárva lát, fogalmam sincs miért, de így érez. A kölcsön ruhákba bújva rohanok a havas táj felé. Élvezem a hideg szele, és ahogy arcomba csapja a fákról lesöpört hó morzsalékot.

Robin is nemsokára megjelenik, együtt rójuk a csapásokat, tanít érdekes dolgokat, és már egyre jobban bánok a késsel. Sajátom ugyan nincs, de az övén gyakorolhatok.

A karácsonyi ajándékának nagyon örül, és megígéri, hogy hordani is fogja.

Észre se veszem, eljön a tavasz.

A tavasz, ami az újjászületés, a feléledés, az élet hónapja. A földeken is rengeteg munka van, a falusi gyerekek így nem érnek rá velem kergetőzni. Nem bánom más dolgom akad.

Anya a fejébe vette, hogy segít Marmalodenak, konyhakertet készít. Sir Benjamin nem ellenkezik. Nekem meg beleszólásom nincs. Anyának muszáj lefoglalnia valamivel magát, télen majdnem megveszett, kész lett két garnitúra ágynemű, hímzett vagy három terítőt és még egy új függönyt is készített a szobámba. A kispárnákról nem is beszélve.

Mindez csak azért mert Loveday közölte hogy nem cseléd, itt nem takaríthat. Persze ez is csak addig marad így, amíg nem jön a nagytakarítás.

Már előre félek mennyi munka lesz ezt a kastélyt kitakarítani. Ami nem késik az nem múlik.

Sir Benjamin és felesége lemennek a faluba több napra, hogy beszéljenek a földművesekkel meg mindenki mással.

-Több napra elmegyünk – aggodalmaskodik Loveday – Nem kell semmit tennetek, Marmalode mindent előkészít étkezésekhez.

-Menjünk – mordul fel nagybátyám. Végül mennek.

Becsukódik mögöttük a kapu.

-Már alig vártam, hogy elmenjenek – sóhajt anya.

-Miért?

-Két napja mást se hallgatok, hogy vigyázzak magamra – fel szusszan, és végre rám néz – Gyere – int – Ideje nagy takarítani.

Elvigyorodok, ahogy sejtettem, ha nincsenek itthon a macskák, cincognak az egerek.

Porolunk, kitárunk miden ablakot, kiűzzük a pókokat, még Marmalode is segít, csak a konyhája területére ne menjünk. Már jócskán elmúlik dél, mire nagyjából kész vagyunk a fenti szobákkal.

-Gyere együnk valamit – rendel pihenést anyám.

-Kész az ebéd – jelenti be a szakács mikor lent járunk a konyha ajtónál.

-Köszönjük – mosolyog édesanyám – Ha nem bánja itt ennénk – azzal már helyet is foglal, mellé ülök és már előttünk is a hideg gyümölcsleves.

-Ilyen melegbe ez a jó – sóhajt anya.

-Ne haragudjon asszonyom, hogy szóba hozom, de a nap folyamán többször is erre járt egy kis fekete kakas.

-Amíg csak erre, és nem itt…

-Az ajtók, ablakok tárva nyitva – belép a konyhába Robin. – Mi történt a folyton idegeskedő nővéremmel?

-Szép napot önnek is de Noir, a kedves nővére épp a faluban van, férjével ügyeket intéz – feleli anyám kimérten.

-Szép napot – biccent Robin kimérte majd rám néz – Nem láttál véletlenül errefelé egy ugyan ilyen vörös hajú suhancot?

Döbbenten pislogok, tehát nem tudja, hogy én vagyok az?

-Ha látom, szólok – nyögöm ki.

-Kösz – azzal biccent és távozik.

Teljesen lemerevedve ülök még a kanalam is félúton megállt.

-Mi baj Rabin? – kérdezi anya.

-Nem ismert fel – suttogom magam elé.

-Miért?

-Én vagyok, akit kereset – kétségbe esetten fordulok felé – Én vagyok az a vörös hajú suhanc, akit Robin keresett.

-Álljon meg a menet – emeli fel a kezét – Honnan ismered? – hangja ugyan nem üvöltős mégis összerezzenek.

-Izé…

-Ő az, akivel még összebarátkoztál az erdőben? – kérdi lemondóan.

-Igen – lehajtom a fejem.

-Mesélj róla – kéri.

Meglepetten fordulok felé.

-Nem is vagy mérges?

-Miért lennék?

-Mert nem kedveled.

-Ez így nem pontos – legyint – de inkább meséld el, hogy találkoztatok.

Hát elmesélem, hogy Pitypang kinevetett, Harmat meg csúfolt, végül elszaladtam és sírtam, akkor jött oda Robin először, arra már nem emlékszem tisztán miről beszélgettünk, de futva távoztam.

Aztán itt találkoztunk egy elég érdekes teadélutánon. Loveday nem tudni milyen indítatásból hívta meg.

-Azért mert nem voltam itt – szúrja közbe anya. Ezen meglepődöm, de végül is mintha lett volna szó ilyesmiről is.

Elmesélem, hogy kért bocsánatot Pitypang; majd, hogy vezetett félre a beteg állattal, és estem csapdába, mert elengedtem a nyulat és akkor megjelent több fekete ruhás férfi és beleléptem a szorító hurkos csapdába. Aztán megjelent Robin és:

-Végül kiszabadított a csapdából, és szólt, hogy ne menjek egy ideig oda, mert vadászat lesz. Aztán télen megint találkoztunk. – fejezem be szusszanva, iszok a limonádémból – Azóta együtt járjuk az erdőt, mikor van ideje rám, tanított csomó mindent, és képzeld a késével is már nagyon jól bánok. Meg is dicsért.

Anyám hallgatja, ahogy átszellemülten mesélem milyen csomókat, kötéseket, és kunsztokat tanultam. Jó látni, hogy mosolyog, és nevet újra.

-Szóval egész ősszel mikor haza jöttem és morogtam, mert nem volt kész pár dolog te az erdőben kerestél menedéket? Pontosabban Robin de Noirnál?

-Menedéket nem, de vele voltam mikor elmentem itthonról.

-Rendben – azzal fel áll – Gyere, hátra van még a földszint és a titkos járatokat is ki kell takarítani, új gyertyákat elhelyezni és remélni hogy még ma ott maradnak a faluban.

A takarítás végére úgy elfáradok, hogy a fogadószoba kanapéján összekucorodva alszom el.

Álmomban anyát látom, ahogy még pakol és megtalál egy könyvet. Rejtett fiókban volt eltemetve, egy családfa. Érdeklődve olvasgatja a megsárgult lapokat. Valami zavar, furcsa szorító érzés kerít hatalmába.

Hirtelen riadok fel.

-Anya – nyögöm ki.

-Itt vagyok – ül le mellém és átölel – Rosszat álmodtál? – kérdi, miközben ringat.

-Nem csak furcsát – motyogom.

Nehezen meg nyugszom.

-Anya sose meséltél a rokonaimról – fogok bele kegyetlenül.

-Sose érdekeltek igazán – mosolyog, de én látom, hogy inkább keserű és feszéjezett, mint vidám és boldog.

-Van családfánk? – kérdezem hirtelen.

-Persze van – lepődik meg – Jó hogy szólsz, te még rajta se vagy – azzal fel áll. Oda lép a szekrényhez, de nem a rejtett fiókból veszik ki a tekercset, hanem leemel egy könyvet a polcról.

-Itt vannak a Marryweatherek – adja a kezembe. Érdeklődve lapozgatom. Képek, évszámok, de mind…

-Ez férfiágon van vezetve – csodálkozom.

-Igen – bólint anya – Az itteniek férfiágon vezetik a családfájukat.

-Nézd, itt van a nagyapád és sir Benjamin – mutat egy képre. Ez már fotográfiával készült, fiatalok és bohók.

-Ez itt a nagymama? – kérdezem az egy kicsúszó lapra pillantva. – Annyira hasonlít.

-Sajnos nem tudom – komorodik el. – Sose ismertem igazán az édesanyámat – lapoz az albumban – de igazad lehet – beilleszti a képet – Innen hiányzik, itt pedig az én édesanyám képének kéne lennie.

Nézem a képet, és csodálkozva veszem észre több a hasonlóság, mintha csak a nővérem lenne. A kép alatt egyetlen név szerepel.

-Maria – suttogom.

-Ezt apa sokszor – anyára kapom a szemem – mesélte, hogy anya után nevezett el, semmi többet nem mondott. Aztán feleségül vett egy Londoni nőt, elköltöztünk innen, én pedig kicsi voltam még ahhoz, hogy bármire emlékezzek az itt töltött napokról.

-Mikor költöztél el innen?

-Talán olyan két éves voltam… nem emlékszem, anyám halálára se emlékszem. A nevelő anyám kedves teremtés volt, szőke és kékszemű. Nem hasonlítottam rá, legfeljebb a szemem. Sokáig azt hittem, hogy ö az igazi édesanyám. – Nagyot sóhajt. Végül egyedül maradtam Miss Heliotrope-al. Apa többet nem nősült, és nem is sűrűn volt otthon.

-Hol van most Miss Heliotrope?

-A faluban – elmosolyodik – Mióta haza jöttem nem is látogattam még meg – elmereng – Majd ha hazajöttek sir Benjaminék, akkor meglátogatom – határozza el – Egyébként a falu papjának a felesége lett – elneveti magát, biztos rendesen elképedtem.

-Ne nevess ki – durcázom.

-Jaj kicsim – magához ölel – de olyan aranyos voltál.

Karba fonom a kezem, és még tettetem egy kicsit, hogy haragszom.

-Ideje aludni térni – mosolyog rám és megpuszilja a homlokom. – Ha jól sejtem, holnap már az erdőben talál a hajnal. – nevetve megy fürdőt készíteni, és engem ágyba parentálni.

Ugyan nem hajnalban, de mikor még hűvös a reggel megyek a fák közé, reménykedem benne, hogy találkozom Robinnal. Muszáj tisztázni, hogy én vagyok én.

Sajnálatomra nem járok sikerre, de az eső úgy elkap, hogy bőrig ázom.

Csatakosan érkezem meg a hátsó kertbe.

-Csak hogy visszaért kisasszony – fogad Marmalode – Az úr nem rég ért haza. Mindjárt kész az ebéd, kérem, siessen.

Azzal kituszkol a konyhából és mehetek a szobámba.

Alig öltözök át, máris megjelenik Loveday.

-Gyere már – nevet – rengeteg dolgot hoztunk – azzal már rángat maga után.

Végig kell ülnöm egy halál unalmas beszámolót a piacok mibenlétéről, némi problémákkal fűszerezve a földművesek közt. Aztán jön a legjobb rész – szem forgatva tűröm, hogy mindféle csili-vili szalagokat aggassanak rám.

-Rabiranna – anyám feddőn szól – vizes a hajad.

-Csak elkapott hazafelé az eső – mentegetőzöm.

-Megszárítkoztál?

-Igyekeztem – vigyorgok.

Bemutat egy hamisíthatatlan Marie féle szemforgatást és tovább lép az ügy fölött.

Alig várom, hogy végre lefeküdhessek, és megszabaduljak a felnőttektől.

Olyan komolyak és olyan merev a világuk.

Reggel kótyagosan kelek fel, de ez nem zavar meg abban, hogy ne menjek ki és ne nézzek szét az erdőben. A tündérek most nem piszkálnak, valami csoda folytán még a közelembe se jönnek.

Hiába keresem Robint, nem találom, biztos dolga akadt, csüggedten térek haza a sokadik ilyen nap után. A kerten át felnézek a tűző napra. Azt hiszem elfejtettem kalapot fel venni.

-Rabiranna – hallom még anya hangját de már nem látom, hogy jönne.

Meleg, olyan meleg van. Nem bírom, valaki hűtsön le.